2014. október 14., kedd

Újra itt / Here again

Nemrégiben jutott eszembe, hogy a kis blogomat hogy elhanyagoltam. :(
Az elmúlt bő 1 évben elég sok minden történt. A sujtás mellett megismerkedtem a gyöngyhímzés rejtelmeivel, így főként ebben a két technikában készítek ékszereket. A drótokat teljesen elhagytam, időnként, főleg külön kérésre készítek még vintage stílusú, üveglencsés ékszereket ill. shamballa karkötőket és órákat.
Tavaly november óta rendszeresen járok Debrecenben a KreDenc alkotói piacra vásározni is, nagyon élvezem, sok kedves alkotótársat és rengeteg új és visszatérő vásárlót ismertem meg. :)

Tavasszal indultam a debreceni Tímárház ékszerkészítő pályázatán is egy sujtás szettel, amivel II. helyezést értem el. Illetve a 2014-es Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlaton 3 munkámat is beválasztotta a zsűri a kiállításra, így október 27-ig a Belvárosi Galériában megtekinthetőek. :)

Igyekszem majd ezentúl rendszeresebben jelentkezni itt is, ill. a Facebook oldalamon is (ott a fotóalbumokban megtaláljátok szinte az összes sujtás és gyöngyhímzett ékszeremet).

Rendelni természetesen lehet. :) Ha valamelyik ékszerem már elkelt, szívesen készítek Neked hasonlót (2 teljesen egyformát sosem készítek el, így biztosan egyedi ékszert fogsz kapni :) ). Bő színválasztékkal rendelkezem, és szívesen készítek Neked újdonságot is az elképzelésed alapján. Keress bátran!

Addig is mutatok pár ékszert az elmúlt évből. :)

Recently I realised that I completely forgot about my little blog. :(
In the past year many things happened. Besides soutache I made friends with bead embroidery, and I am presently sewing jewelry in these two techniques. I completely left wire jewelry making, bit sometimes (usually for order) I make vintage style jewelry as well as shamballa bracelets and watches.
Since November 2013 I regularly attend the handmade goods market called KreDenc in Debrecen. I really enjoy it, I have met very nice designers and customers. :)

This spring I entered a local jewelry making competition where I was awarded II. place with my soutache set. And there are 3 of my jewelry present at the Autumn Exhibition in Debrecen. :)

I will try to write more often here, and to my Facebook site as well.

Of course you can order from my jewelry. :) In case the piece you fell in love with is already sold, I am happy to make you a similar one (I never create 2 exactly same pieces, so that you can be sure you receive a unique one as well). I have a wide range of colors, and I am also glad if I can make the jewelry of your dream based on your ideas. Contact me! :)

And here are some jewelry from the past year. :)



Ő a "DIVA" sujtás szettem, ami a Tímárház pályázatára készült. Jelenleg a Belvárosi Galériában van vitrinben kiállítva, de 2014. oktüóber 27. után ismét megvásárolható. Különleges, egyedi darab! :)

This is my "DIVA" soutache set made for the made for the jewelry making competition. Presently this is under glass at an exhibition, but it is available for sale from 27 October 2014. Very special, unique piece! :)


Egy kék-fekete-szürke sujtás nyaklánc: "BLUE STAR"; kagylóval, Swarovskival, ásvánnyal.
A blue-black-grey soutache necklace, "BLUE STAR"; with shells, Swarovski and gemstone beads.

Csoki-türkiz gyöngyhímzett karkötő valódi bőrrel.
Choco-turquoise bead embroidered bracelet with genuine leather.

 Törtfehér menyasszonyi sujtás nyaklánc.
Off-white bridal soutache necklace.


És egy idei nagy és vadiúj projekt: Annával (Dana Ékszer) közös munkánk, "A VIRÁG ÚJ RUHÁJA" sorozat.
Valódi préselt virágok műgyantába kiöntve, felöltöztetve minőségi japán gyöngyökkel, majd sujtás zsinórral körbeölelve. Folyamatosan készülnek az újabb darabok, változatos formákban és színekben!

And a big and brand new project from this year: a coopeaative work with Anna (Dana Jewelry), "THE NEW DRESS OF THE FLOWER" series. 
World novelty combination of real pressed flowers in resin, surrounded by quality Japanese beads and soutache braids. The new ones in variable forms and colors are constantly coming!



Tavaszi sujtás karkötő vidám színekben
Spring soutache bracelet in joyful colors


 Gyöngyhímzett medál lunasoft kabosonnal
Bead embroidered pendant with lunasoft cabochon

 Shibori selyemmel készült gyöngyhímzett karkötő. A közepén swarovski kristállyal. Hátulja valódi bőr.
Bead embroidery bracelet made with shibori silk and swarovski crystal. The back is genuine leather.



2013. augusztus 5., hétfő

Anikó szülinapi kék karkötője / Blue birthday bracelet for Anikó :)

Legkedvesebb barátnőmnek, Anikónak készült ez a sujtás karkötő születésnapjára. Igaz, kicsit megkésve, mivel elsőre nem lett szimmetrikus, így nem tetszett, és újrakezdtem. Viszont a végeredmény nagyon tetszik neki és nekem is. :)

This soutache bracelet is for my best friend's, Anikó's birthday. A bit late though, because for the first time it wasn't symmetrical so I re-started it. But we both like the final version. :)


2013. július 31., szerda

Zöld kagylós bőr karperec / Leather cuff with green shell

Ez a karkötő is a szabadság alatt készült. Az első oldala valódi bőr,  a hátulja puha ultrasuede. A 25 mm-es kagylót japán delica és kásagyöngyök, valamit cseh csziszolt gyöngyök fogják körbe. Hossza 18 cm, szélessége 5 cm.Mágneses csőkapoccsal záródik.

This bracelet was also made during my summer holidays. In the centre of the bracelet there is a green round flat shell bead, circumbeaded with Japanese miyuki delica beads, Japanese seed beads and Czech glass beads. The bracelet is made of green leather, the back is soft green (olive) ultrasuede textile. The whole bracelet is beaded around with Japanese seed beads. The bracelet closes with a magnetic tube clasp. (Easy to close and open, still safe enough because it can't open accidentally.)
Size of the bracelet is 18 cm, width: 5 cm.


 


2013. július 16., kedd

Lime zöld szett / Lime set

Egy új szín, ami megtetszett. A fülibe kisebb swarovski került, mert kisebbre akartam, mint a szokásos, és a nagyobb kő mellett nem maradt volna terem díszíteni. A nyaklánc szimmetrikus lett, a fülbevalót kicsit megbolondítottam. :)

 
 

2013. július 5., péntek

Bordó-fekete szett, avagy "Idus szett" :)

Idus nagynénim beleszeretett a hófehér menyasszonyi sujtás szettbe. A kedvenc bordójából készítettem neki egy szettet teljesen új designnal. Jótt tett a hétvégi szabadban alkotás, a fantáziám is szárnyakat kapott. :)

 

Fekete-szürke / Black-grey

Először valahogyan nem tudtam összebarátkozni vele, de ahogyan készült, és kerültek bele az újabb és újabb gyöngyök, a végén egészen megtetszett ez a nyakék. Kivételesen nem gombos, hanem kapcsos zárral.


Még több fűzés / More beaded stuff

Nagy álmom vált valóra, mikor eljutottam Orsinához tanfolyamra. Ezt a Mikulásvirágot tanultam. Köszönöm, Orsi! :)

Ezeket a medálokat pedig neten talált leírások alapján készítettem. Köszönöm a mintákat, lányok! :)

Edla medál. Minta: Ewa

Befoglalásos medál. Minta: Panka

A következő két medált Evelin Palmont Adrizola mintája alapján készítettem, a közepét már én egészítettem ki, illetve nem mindenhol tekla gyöngyöket használtam, mint a leírásban. 

 

Ezt a tekit már régóta nézegettem, most sikerült végre őt is elkészíteni. :)
Minta: Ewa

Fűzőcske / Beading

Egyelőre még csak próbálkozom a gyöngyfűzéssel, de nagyon tetszik. Többnyire még leírások / kész minták alapján alkotok, illetve azokon módosítgatok az én szájízem szerint. Beleszerettem a gyöngybogyókba is, amikhez a kezdeti segítséget Bottyángyöngye Anitától kaptam. Köszönöm Anita! :)

 Egy egyszerű swarovski befoglalással készült hófehér nyaklánc.
 Napraforgó medál. Küzdős volt, vagy ötször visszabontottam és újrafűztem mire úgy nézett ki, ahogyan én azt elképzeltem. :)
 A napraforgó után egy nefelejcset is muszáj volt fűznöm.

Itt pedig végre sikerült ráéreznem a megfelelő szem- és sorszámra a bogyóknál. Ez a pink szett készült. (Háttérben a rózsaszínes sujtás karkötővel)

 Tenger színű karkötő sok-sok gyönggyel és fityegővel Zsuzsinak. A központban pedig egy gyöngybogyó, ami szintén ezekben a színekben pompázik.
Kipróbáltam bedugós fülbevaló verzióban is a gyöngybogyót. Kb. 10 mm lett az átmérője, és kisebb gyöngyökből is készült, mint ami a karkötőn van.

Ezt a szettet pedig superduo gyöngyökből készítettem.

Rózsaszín-fehér / Pink-white

Kata még a télen álmodta meg magának ezt a rózsaszín-fehér karperecet, hogy majd tavaszra milyen jó lesz. Hát lett nyár is, mire készen lett. :) (Jó munkához idő kell... :) )
Megleptem mellé egy gyűrűvel, mivel időközben a gyöngyfűzés rejtelmeiben is sikerült elmélyülnöm.



Nyári naplemente / Summer sunset

Ez a fülbevaló sokáig készült, az egyik fele már hónapokkal ezelőtt készen volt, csak a párját várta. A nyári naplemente színei ihlették.



Hófehérke álma / Snow White's Dream

Nem felejtettem el alkotni az utóbbi idően sem, csak valamiért nem kerültek fel az újabb dolgok a blogba. A sujtás menthetetlenül magával ragadott, ők készültek az elmúlt pár hónapban.
Ez a szett Györgyi esküvőjére készült, és a "Hófehérke álma" nevet kapta. Azóta már láttam felvéve is a nagy napon, már messziről csillogott. :)

 

2013. március 18., hétfő

Hosszú hétvége

A hosszú hétvégén a fél lakás kifestése mellett sikerült befejeznem a kék sujtás szettet is. (Ill. elkészült mellé egy krémszínű szett is, amilyenből már egy korábban felkerült.)

És családi barkácsdélután keretében négyen összehoztunk egy próbanyakat is, hogy ezentúl könnyebb dolgom legyen a fotózással.

(Zoli: kartonkeresés, és az alapötlet, hogy hát ezt én meg tudom csinálni, valamit az összes hiba felfeldezése, hogy az ott nem jól van
Sanyi: kitámasztás felszerelése, mint mérnöki szakmai feladat
Anikó: karton kiszabása, ragasztás, szönyegből ragasztó seperc alatt eltávolítása
Judit: sablon megrajzolása, ragasztás, szőnyeg összeragasztózása :)
Mind: össznépi nevetés a bénázásokon, majd a kész mű megcsodálása)

 

A kinti fotón talán kicsit valósághűbbek a színek, de szinte már megszoktam, hogy ezek az ékszerek amilyen szépen csillognak élőben, olyan lehetetlen jó képet készíteni róluk. :)

2013. február 18., hétfő

Ásványos hétvége

Most hétvégén az ásványaimból készítettem ezt-azt. A csomózott karkötők méretre állíthatóak.
Rózsakvarc, hegyikristály és tejkvarc.
 Picasso jáspis golyó és unakit ásványdarabkák
 Napkő, aragonit és lemon jáspis
 Picasso jáspis, macskaszem és rodonit
  Fluorit, ametiszt és rózsakvarc
 Ez pedig egy tarkabarka, üveggyöngyökkel, tekla gyöngyökkel, sárgabronz fityegőkkel és egy szatén masnival díszített karkötő

2013. február 11., hétfő

Az első nyaklánc

Tadadadammmm... 1 swarowski kristály, pár méter sujtás zsinór, sok óra, többszáz gyöngy, többezer öltés, és elkészült. A sujtás fülbevaló mellé itt az első sujtás nyaklánc is. :)

 

Lila és egy barna-zöld sujtás füli

Végre a zsinórjaimmal is babrálhattam, az 1 hét betegség után jól esett végre egy kis alkotás.
A lila fülbevaló közepén swarowski rivoli van, sajnos hiába kint fotóztam, a színeket nem adja teljesen vissza. De Sanyi feleségének tetszett a végeredmény, és az a lényeg.
 
Ez pedig a barna-kékem alapján készült, csak zölddel. Kicsit military, de a csiszolt üveggyöngyök miatt elegáns is.